Legfontosabb: Ne ronts ajtóstul a házba!
Próbálj meg gondolkozni néha az ő fejével, és sokkal könnyebben megérted!
Ő már hetek, hónapok óta tudja, érzi - valami nincs rendben. Más már mint régen, de hesseget, még magyarázatokat talál. Fáradt, mostanában kicsit feledékeny, de a szüleivel, és nagyijával is ez volt, nincs ebben semmi, az idősebb kor ezzel jár. Amúgy is sok volt az izgalom az elmúlt időben, azt meg mindenki tudja, hogy olyankor nincs az embernek helyén az esze. Majd javul az, csak idő kell. - nagyjából ezt gondolja.
Erre te odamész, és azt mondod, hogy demens.
Mit fog válaszolni erre? Te mit válaszolnál?
"Ugyan már...demens.... Hát nem vagyok én hülye, mit képzelsz Te?"
Azt nagyjából mindenki tudja, hogy a demencia elbutulást jelent, ami a köznyelvben szinte egyenlő a hülyeséggel.
Persze tudjuk, hogy ez nem egy és ugyanaz, de hidd el, hogyha benne vagy a betegségben nem tudsz tárgyilagosan gondolkodni, hanem csakis feketében és fehérben.
Mindez addig fog tartani, míg el nem fogadja. Addig csak a lázadás van. Mondhat bárki bármit, akkor is köti az ebet a karóhoz - vele ilyen nem fordulhat elő, ez valami teljesen más, gyógyítható. Vagy csak egy kis lazulásra van szükség.
Na jó... De mit tehetsz, ha hessegeti a gondolatot, és nem hisz senkinek? Csak nem maradhattok a végtelenségig ennyiben.
Egyszerű, de nem könnyű dolog. Idő kell az elfogadáshoz, és sok-sok türelem.
Első lépésként tökéletes, ha csak általánosságban beszéltek a betegségről. Mondjuk egy szomszéd, távoli ismerős, de lehet régebben a családban megtörtént esetről is. Milyen bevezető tünetei voltak, ezek milyen galibát okoztak, ha elfogadta a betegségét onnantól lehetett a bajra koncentrálni, és tünetileg javulást hozni, elhúzni a stádiumokat. Aki nem fogadta el, annál a betegség gyorsabb lefolyású volt, sok kanyarral.
Persze nem így, ilyen szavakkal rukkolj elő, hanem tényleg egy átlagos, nyugodt, nyitott beszélgetésként.
Ideális esetben tágra nyílt fülekkel fog figyelni, de nem biztos hogy reagálni fog. Ha tagadja még, akkor elhallgatja az egészet, és lehet hogy utána teljesen más témája lesz.
Viszont elültetted a bogarat a fülében.
Közben viselkedj a lehető legtermészetesebben, és a beszélgetés idején is érezze, hogy szereted, mellette állsz, csak jót akarsz. Érintsd meg, fogd meg a kezét, vagy simogasd meg a buksiját, öleld át. Add meg neki azt, amire szüksége van. Egy társ a bajban...
Előbb-utóbb, lehet hogy pár óra múlva, lehet hogy egy hét múlva ő fog tovább kérdezni. És ez jó jel, mert azt jelenti hogy foglalkoztatja a téma, kezdi felfogni hogy lehet hogy orvosi segítségre van szükség.
Amikor egyértelmű jelét adta annak, hogy saját magával kapcsolatban is elmélkedik - mostanában én is olyan feledékeny vagyok - akkor ajánld fel neki, hogy nézesse meg magát egy orvossal, kérjetek beutalót, vagy a leggyorsabb, ha egy magánrendelésre bejuttok. Nyugodtan mondhatod, hogy semmit nem lehet biztosra venni, lehet hogy valami teljesen egyszerű oka van a bajainak, mondjuk B-vitamin hiány, bármi, majd a doki megállapítja. De ha igen, ha mégis demencia lenne, akkor sincs semmi veszve, mert ha időben orvoshoz mentek akkor lassítani lehet a folyamatot, sokáig kordában lehet tartani az egészet.
Az a lényeg, hogy eljussatok az orvoshoz. Ha valóban demens, a teszt megoldása alatt ez nagy eséllyel tudatosulni fog benne. Tudni fogja immár biztosan, pontosan érezni - valami nagyon nincs rendben. Más volt régen, több volt. És mire a doki kimondja a diagnózist addigra ő már lényegében helyreteszi.
Nem kell félni, hogy nem érti meg a problémát, anyósom a bevezető szakaszból hirtelen került át a súlyosba, ebből egy picit javult - és voltak időszakai amikor teljesen tisztán el lehetett beszélgetni vele a témáról.
Sokszor tágra nyitott szemmel, ijedten kérdezte, hogy ez tényleg olyan borzasztó betegség, amiből nem lehet meggyógyulni? Fontos - nem szabad hazudni, mert azzal nem lesz jobb. Nyugodtan mondhatod, hogy gyógyulni nem, de hosszú ideig szinten lehet tartani.
Még mondogatta néha, hogy ez nem igaz, ilyen nincs, mindenre van gyógyszer, erre is van biztos.... Aztán a másik véglet, amikor tiszta pillanatában azt jelezte: igazad volt, amikor azt mondtad, hogy akkor lesz igazán rossz, amikor azt mondom, hogy meggyógyultam. Minden olyan zavaros.
De ez már a vége fele volt...
(A fentebb leírtak természetesen nem az egyetlen üdvözítő megoldás a problémára. Mindenki más egyéniség, mindenkihez másképp kell közelíteni. A lényeg az, hogy óvatosan - figyelve az emberi méltóságára.)
Fotó: Pixabay
Megjegyzések
Megjegyzés küldése