Miért nem a WC-be végzi a dolgát, hanem valahol megbújva? Vagy nem is bújva?
Egy biztos - nem azért, hogy minket bosszantson.
Nagy eséllyel mindenkinél más lehet a valós ok.
Egyrészt idős korban sokszor központi kérdéssé válik - volt-e széklet aznap, vagy sem, vagy tegnap, sokszor halljuk már egy hete nincsen.
Anyósom egy kórházi kezelés után pelenkás lett. Hol érezte, hogy vizelni, székelni kell - hol nem. De ha érezte is - későn, akkor amikor már jött. Nehezen mozgott, a szívével is baj volt, az orvos eltiltotta a mászkálástól is, bármelyik pillanatban megállhatott volna a szíve.
Szóval pelenkásak lettünk, de neki a szégyenérzete jó ideig megmaradt. Míg itthon volt, addig biztosan.
Mindig is mondta, hogy "Úgy sajnállak, hogy ezt kell csinálnod".
Egyik alkalommal délelőtt elmentünk egy viszonylag közeli bevásárló központba Úgy hagytuk otthon - nem egyedül, a lakásban volt a fiam - hogyha míg odaleszünk nem lesz széklet, akkor kap egy kúpot, és megoldódik a probléma, mert hogy szerinte már egy hete nem volt semmi.
Jó egy óra múlva érkeztünk haza.
Sosem fogom elfelejteni, hogy a szobába lépve megcsapott a szag, és mikor köszöntem neki láttam, hogy az ágyon ott van becsomagolva WC-papírban valami. Úgy nézett ki, mint egy kis pólyásbaba. Picike, hosszúkás akármi, barackvirág színű wc-papír pólyában....
Kérdeztem, hogy az micsoda?
Ő meg mondta "Segítettem neked".
Hát megvallom elsőre nem jól reagáltam le, mert felszívtam magam. Egyből az futott át az agyamon, hogy atya Ég, most telefonált, közben nyilván felkelt, kinyitotta az ablakot is, összefogdosott mindent, nekem most őt is, és a környezetében mindent, de mindent végig kell takarítanom.
Körmöt is kellett mosni, le is vágtuk. Szóval volt mit tenni.
Kértem, hogy máskor ne csinálja. Azért van a pelenka, hogy abba menjen, utána tisztába teszem.
Ilyenkor egy-két hétig nem történt semmi, majd megint kezdődött minden elölről.
Ennek persze a fal is kárát látta, mert ha koszos lett a keze, akkor mint a gyerek ő is a falba törölte le.
Gyanítom, hogy lehetnek olyan demensek is, akik ha észreveszik hogy ezzel nyomot lehet hagyni, akkor tetszik nekik. De azt nem fogják fel, hogy mivel "rajzoltak".
Mondogatta ő is, hogy ne mondd már, hogy betegséget lehet tőle kapni, nincs nekem semmi bajom, nem lehet az sem fertőző.
Sokszor mentem be a szobába úgy, hogy éreztem a szagot, de szétnézve nem találtam semmit. Valószínű, hogy olyankor kidobta az ablakon. Emeleten lakunk, előtető előttünk - ilyesmit nem lehet észrevenni. A parkba meg kutyákat visznek sétálni...
A pelenkába sokszor azért kotorászott, mert fogalma sem volt hogy történt-e valami, vagy sem. De néha olyan érzésem volt, hogy pusztán megnyugtatásképpen, mert volt hogy úgy aludt el, hogy benne volt a keze.
Egy demens beteg van hogy elvész a lakásban, fogalma sincs hol jár, mi hol van, egyáltalán mit keres. Csak azt tudja, pontosabban érzi hogy valamit csinálnia kell, és valahová oda kell mennie. Ezért ne csodálkozzunk rajta, hogy az illemhelyet magában nem találja meg még akkor sem, ha öles betűkkel felrajzolták már rá a jelet. Ha észrevesszük, hogy mennie kell, akkor ajánljuk fel a kíséretünket - így biztos odatalál. Ha nem tesszük meg, végül is nem csoda hogyha teljesen más helyre ürít, hisz azt sem tudja hová menne, azt sem tudja hol van az ahová menne, ráadásul már nem tudja akaratlagosan befolyásolni a folyamatot - előbb-utóbb bárhová, de le kell ülnie.
WC-használattal amúgy néha az a probléma, hogy egy idős, gyenge lábakon álló ember már nagyon nehezen ül le olyan mélyre, mint egy átlagos WC-kagyló van. Nagyon nehéz felállni, ezért van hogy inkább fölé guggol, és nem találja el. Amennyiben csak ennyi a baj, akkor ezen egyszerűen segíthetünk, ha veszünk egy WC-magasítót. Van olyan típus, aminek két oldalt fogódzója is van, így még nagyobb biztonságban érezheti magát.
Ha ez sem megfelelő számára, akkor megkérdezhetjük hogy nem végezné-e szívesen a dolgát szoba WC-be, vagy esetleg éjjeli edénybe. Így akkor addig üldögélhet rajta, ameddig gondolja, amíg szükséges, nem kéne a család többi tagjához alkalmazkodni. A lényeg, hogy használat után szóljon.
Ez utóbbi persze nem mindig sikerül. Ha épp nem, akkor csak simán kérjük meg, hogy majd máskor jelezze már, hogy kész van. Ha pedig jelzett, akkor köszönjük meg, hisz együttműködött. Emlékezett mire kértük, ami neki nagyon nem könnyű.
Ha csak lehet, amikor a dolgát végzi hagyjuk magára. Súlyos esetben már nem kell, mert akkor nem éredekli ki van ilyenkor körülötte, de ha még csak egy picit is önellátó - adjuk meg a tiszteletet neki, ilyenkor egyedül lehessen. Viszont kell, hogy ismerjük annyira, hogy dolgát végezni készül, hogy irányíthassuk - tényleg úgy történik meg az egész, hogy sem neki, sem másnak nem lesz kellemetlen.
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése