Hisz a depresszió és a demencia teljesen különböző fogalmak... Vagy még sem?
Egyrészt nem árt tisztában lenni vele, hisz a depresszió gyakran a demencia egyik előjele, előszobája is lehet - az az időszak, amikor már a beteg érzi, hogy valami nincs rendben, a külvilág viszont még belepakolgatja a történéseket saját egyéniségébe. Viszont ha tudod, hogy ez akár jelzés is lehet, és idejében fordultok orvoshoz - sokkal nagyobb az esély arra, hogy a betegség lassúbb lefolyású lesz. Másrészt akár gyorsan kitudódik, hogy a tünetek nem is demenciára utalnak, valami teljesen más - kezelhető, vagy jól kordában tartható betegség van a háttérben.
Aztán ott a másik ok, amiért ismerned kell a tüneteket - méghozzá saját magad. Tudnod kell, hogy azok az érzések amik naponta körülvesznek a szinte átlagos rossz hangulat részedről, ami egyik nap kedvtelenség, másik nap sírhatnék - harmadnap viszont akár visszazökkensz a rendes kerékvágásba, s nagy szusszanással minden simán megy tovább - egy darabig. Lényeges hogy tudd - hogy állnak a dolgok, hisz ha komoly a baj akkor nem árt, ha orvoshoz fordulsz - sőt!
Kötelező, hisz neked ebből az állapotból ki kell jönnöd, felelős vagy egy másik emberért. És így egyáltalán nem mindegy, hogy belesüppedsz egy mélydepresszióba, és se magadat, sem a beteget nem leszel képes ellátni - sőt akár ennél sokkal rosszabb gondolataid is lehetnek idővel, vagy néhány hét után helyrebillensz, és a kapott gyógyszerek segítségével, vagy csak egyszerű beszélgetésekkel - kizökkensz a rossz passzból, és vissza sem esel nagy eséllyel.
Hányszor mondjuk azt, hogy "tiszta depis vagyok". Valójában akkor is, amikor sima rossz hangulatról beszélünk.
Rossz passzban lehetsz kellemetlen történéseknél, fáradságnál, kimerültségnél, egy betegség után, egy rossz hír hallatára. A lényeg az, hogy egy szomorúság néhány nap, legfeljebb néhány hét után elmúlik magától, és más komoly kísérőtünetei nincsenek.
A depresszió viszont teljesen más.
Itt is vezető tünet a szomorúság, rosszkedvűség, de se kicsi, se nagy dolgoknak nem tudsz örülni. Semmibe nézed magad, nem látod értékeidet, kételkedsz önmagadban.. Azt mondod magadra: nem vagyok jó semmire, nem vagyok jó senkinek, egy rakás "akármi" vagyok. És szinte hidegen hagy minden, nem tudod kimutatni a szeretetedet, pontosabban nem is érzed az érzést, hogy szeretnél valakit. Se mást, se magadat.
Mellette semmihez nincs kedv, igazándiból legjobb lenne kivonni magad mindenből. Lehetőleg a világból is. Olyan az emberke, mintha mindig kisírva enne a szeme, és fénytelen.
Magadtól képtelen vagy elkezdeni bármit, legszívesebben feküdnél az ágyon egész nap, más kérdés, ha beteged van - mikor nyilvánvaló problémák vannak akkor odavánszorogsz. De látszik minden mozdulaton hogy ez erőn felüli. Testtartásod is megváltozik, fejedet nem emeled fel, legszívesebben a földet bámulnád egész nap, ha ki kell menni az utcára, akkor külön járatot fúrnál - hogy senki se lásson, senki se szólítson meg. Hangod is megváltozik, lehalkult, nincs már éle a beszédednek.
Nem látsz valódi célt, és igazából nem is hiszel benne hogyha célod lenne akkor azt meg tudnád valósítani. Minek - vacak a világ, ez a világ nem olyan, ahol érdemes lenne élni. Figyelmed elkalandozik. Valójában nem sok mindenen gondolkodol, inkább üresjáratban vagy. De ez pont elég arra, hogy másra ne tudj koncentráltan figyelni. Sakkjátszma? Ugyan... Még a bábukat sem tudnád most felállítani. Jó, fel tudnád... ha akarnád. De nincs akarat. Kellene hogy jobb legyen minden, kellene egészség, kellene a régmúlt, kellene hogy szép legyen a jövő. De a most az nem kell. A MOST az vacak.
Emellett nem tudsz aludni rendesen, vagy épp egész nap aludnál, de csak olyan félálomfélében leledzel, egyáltalán nem pihentető még akkor sem, ha hosszú órákra lehunyod a szemed. Van, hogy éjszaka felébredsz - rendszeresen persze - aztán bekapcsol az agy, és képtelen vagy visszaaludni, ráadásul elég vacak gondolataid vannak, olyan önmarcangolós akár. Vagy sokat eszel, vagy keveset, vagy megy a hasad hozzá, vagy épp hetente csak kétszer látod az illemhelyet. Lehet hogy hirtelen kilókat fogysz, de a fordítottja is megeshet.
Ezek a tünetek persze nem jelentik azt, hogy mindnek teljesülnie kell ahhoz, hogy gyanítani lehessen te, vagy hozzátartozód depressziós lett. Viszont ha fele adott, akkor bizony irány az orvos. Nem szabad halogatni - mert bár a depresszióból ki lehet jönni esetleg pszichiáter nélkül is - ha nem lesz súlyos az állapotod - viszont sokkal könnyebben vissza is lehet esni.
És az bizony senkinek sem lenne jó. Sem neked, sem a környezetednek.
Fotó: Pixabay
Megjegyzések
Megjegyzés küldése