Nem könnyű élethelyzet még egészségesként sem, fel kell rá készülnünk, őt meg készítenünk rendesen.
Egy idős ember számára a költözés lényegében rémálom, hisz minden változás teher számára, nehezen megy az alkalmazkodás. A demenciával élőknél viszont még nehezebb a hirtelen váltás, viszont ha sikerül jól bevezetni az egészet - a megszokási időszak gyorsabb lehet, mint egy átlag, egészséges embernél, hisz ők a mában élnek, nem sok emlék marad nekik a múltból, legalábbis nem stabil.
Főleg, ha a múltat különböző formában be is csalogatjuk az új helyre.
Nem, nem csak idősotthonba költözés lehetséges - sokan nem tudják megoldani másképp a gondozást, mint hogy egyszerűen papát, mamát elköltöztetik magukhoz, így közelebb kerül, könnyebben meg tudják oldani a napi felügyeletet, odafigyelést, mint telefonon menne, vagy egy idegen által.
Bár itt a hozzátartozó közelsége elvileg segíthet, ez egyáltalán nem biztos, a környezetváltozás ha nem figyelünk meg fogja tenni a hatását, és egy időre legalább visszaveti az idős embert.
Ezt azonban nagyrészt megelőzhetjük.
Bármilyen súlyos állapotban van betegünk - még véletlenül sem bánjunk úgy vele, mint egy tárggyal, neki is vannak érzései, sőt néha az emlékek is előbukkannak a köd mögül. Fontos, hogy ezen ne tapossunk végig, mert ha igen - nem kell csodálkozni, ha nem lesz együttműködő.
Ismét csak az a jelszó: nekünk hogy esne, s ha mi lennénk a helyében hogy lenne nekünk jó?
Nyilván igényt tartanánk arra, hogy jóelőre tudjuk: máshová költözünk. Akár a gyerekekhez vidékre, akár az unokához külföldre, akár idősotthonba - joga van előre tudni, és lélekben felkészülni arra, hogy eljön az idő, amikor az otthonból (amit már mind kevésbé ismer) - menni kell egy még ismeretlenebb helyre.
Eleinte lesz, amikor egyik nap menne, másik nap talán, harmadik nap elutasító lesz, utána esetleg megint lelkendezik. A lényeg, hogy gondolkodik róla, így szokja az eshetőséget, s tudni fogja hogy eljön az idő erre is.
Bárhová fog költözni már előtte ismertessük meg vele azt a helyet, ahol később élnie kell. Ma már annyi minden lehetőségünk van. Megnézhetjük kívülről a Google Map-on, de készíthetünk fotókat, videót, mind többször beszéljünk róla, ha kérdése van - bármi is - a világ legtermészetesebb módján válaszoljunk, és legyen érezhető a válaszainkon, hogy ennek azért kell így lennie, hogy ő, a beteg biztonságban legyen, jobb helyen mint most. Ha bízik az orvosban, vagy egy rokonban, bárkiben - akár rá is foghatjuk, hogy ő tanácsolta.
Fontos, hogyha költözni kell ne csak egy bőröndnyi ruhaneműt pakoljunk be, hanem ha bútorokat nem is vihet, de fontos használati tárgyai ott lehessenek, főleg azok, amikhez ragaszkodik.
Jó, ha megy vele a párna, a takaró, természetesen a ruhái, ha vannak kedvenc dísztárgyai, emlékei, könyvei, esetleg kedvenc fotele, egy két kép a falra, vagy éjjeliszekrényre, és természetesen a fényképalbum, ami nélkül egy beteg a lábát nem teheti ki hosszú időre a házból. Ott találhatók meg azok az emlékek, amik az agyban kezdenek halványodni.
Mikor megérkezünk az új környezetbe ne támadják le az unokák egyből, és az otthonba se akarja mindenki azonnal megismerni. Hagyjunk neki egy kis szusszanást. Számára nagyon nehéz sok új élményt, információt egyszerre feldolgozni.
Először rendezkedjen be szépen, pihenjen egyet, akár egyen is - aztán ha majd kedve tartja jöhet a nagy bemutatkozás, vagy otthon játék az unokákkal, beszélgetés a gyermekével.
Jó előre el kell mondani, "be kell tanulni " családon belüli elhelyezés esetén is a beteg szokásait, nem árt, ha nagyjából a család minden tagja tisztában van életével, hogy legyen téma miről beszélni. Ők a múltban élnek, fontos téma. Így ha netán hallucinál, akkor is tudjuk hogy a kicsit zavaros mondóka miből adódhat. Ha otthonba költözik akkor is ez a helyzet. Elmondjuk a bentieknek mik a beteg szokásai, mit hogy szeret - könnyebben alkalmazkodnak a dolgozók is, és ha érzi az odafigyelést, akkor a beteg is hasonulni akar majd.
Ne akarjuk lekötni egész nap eleinte - ha otthonba kerül, akkor meg a legjobb, ha az első pár nap nem látogatjuk. Persze attól telefonálhatunk, de néhány nap távollét jó arra, hogy kicsit belerázódjék az új környezetbe, és ehhez fontos az akarat. Ha állandóan ott csüngünk a nyakán, akkor lényegtelen lesz számára, hogy a többi lakóval hogy jön ki, nem is fog igyekezni, hogy elfogadtassa magát.
Ha úgy döntünk hogy az első pár napban nem megyünk, azt mindig magyarázzuk meg a világ legtermészetesebb hangján, próbáljunk meg nyugodtak maradni még akkor is, ha nála eltörik a mécses. Ha nyugodtak maradunk, magabiztosak, akkor érezni fogja hogy valóban úgy van - néhány nap múlva ismét megjelenünk.
Eleinte otthoni elhelyezésnél ne legyünk sokáig, inkább többször menjünk. És ebben az időszakban még nem jó külső programokat sem szervezni, először a benti társaságot szokja meg, utána jöhetnek az új élmények. Egyszerre túl sok lenne. Amúgy ha magunkhoz költöztettük akkor is ez a helyzet, először a lakást, a bent lakókat, a kertet ismerje meg. Mikor már elfogadta az új élethelyzetet, akkor léphetünk ki a kapunk.
Ne legyen lelkiismeretfurdalásunk, hogy kimozdítottuk megszokott környezetéből. Egyrészt ha jó volt a bevezetés, akkor nagy eséllyel jobb lesz neki mellettünk, csak egy kis időbe beletelik, míg elfogadja az új környezetet.
Másrészt ha otthonba kerül akkor legalább biztonságban tudjuk, és a többi lakó nyilván ugyanazzal a problémával küzd, nem nézik ki a mozgásáért, más - átlag idősnek - szokatlan dolgaiért, van közös témájuk, egy kicsit beszélgethet is, sőt - ha vannak elesettebbek nála, akkor még segíthet is nekik, ami nagyban növeli önbizalmát. .
A nyugalom majd megteheti hatását, a napirend úgyszintén - van esély rá, hogy akár még az állapota is javul.
Ami nagy szó, mert nyerünk egy kis időt , hogy tudatosan vele legyünk.
Fotó: Pixabay
Megjegyzések
Megjegyzés küldése