Ez valahogy totál egyszerűnek tűnik mindenki számára, pedig ami elsőre egyszerűnek látszik az mindig bonyolultabb... Tapasztalat.
Ha az orvosi papírokban agitációról olvasunk, akkor az ezt a zavart takarja, és biztosak lehetünk benne, hogy betegünknél már valamilyen formában jelen van - legfeljebb mi még találunk magyarázatokat rá.
Az agitáció kifejezés (nyugtalanság) nem megfelelő valójában , mert a tünetegyüttes sokkal szerteágazóbb.
Tulajdonképpen ez a demencia idején (is) érezhető viselkedészavar, amit szinte minden gondozó tapasztal az idők folytán - egyénenként, esetenként különböző mértékben és formában.
Vannak pszichomotoros zavarok (fizikai mozgás és mentális tevékenység kapcsolata) - mondjuk nyugtalanság, és a kóborlás.(pl.menne állandóan a beteg, mert gyeremekkori-ifjúkori emlékei "visszahívják")
Pszichés zavarok közé tartoznak a hallucinációk, delúziók (érzékcsalódás, hamis érzékelés), affektív tünetek (ezek szerteágazóak lehetnek - ide tartozik a dekoncentráltság, feledékenység, figyelemzavar, testi tünetként anorexia, inszomnia(súlyos álmatlanság), mániák, de maga a depresszió is...) anxietas (kóros szorongás, nyugtalanság, aggodalmaskodás). (Nincs kedve enni, folyton arról beszél, hogy mi lesz ha te nem leszel, vagy miért kellett ezt, vagy azt csinálnia - lehet hogy nem is tett olyat sose -, nem tudja mit hová rakott, nem tudja kit hogy hívnak, egyik pillanatban megbeszéltek valamit, másikban már nem tudja mi volt az, képtelen aludni, az éjszakákat, nappalokat alvás nélkül tölti)
És részei még a viselkedés zavaroknak - a mindenki által ismert agresszivitás, és az alvászavarok. Ide tartozik a fizikai és verbális agresszivitás, a túl sok alvás, a túl kevés alvás...
Ha azt nézzük, hogy a gondozóknak mi okozza ezek közül a legnagyobb problémát, nyilván a legsúlyosabb, egyszerű ember által legkezelhetetlenebb tünetek, a hallucinációk, a téveszmék, az agresszió, nyugtalanság, az alvászavar, és a depresszió tünetei. Ezekkel nagyon nehéz sajnos mit kezdeni.
Azt hogy szinte állandó viták vannak, hangoskodik, sikoltozik, időnként akár kóborolna - valahogy megszokja az ember, megtanulja lekezelni.
Olyan kis apróságokkal pedig mint a lassú szókeresés, lelassult beszéd, sírdogálás, rendszeres káromkodás, szomorkodás - sajnos idővel teljesen megszokottá válnak, nem ezek a legnagyobb problémái az ápolás során.
Azt gondolnánk, hogy a komolyabb tünetek majd csak súlyos állapotban lesznek érzékelhetők, pedig az esetek felénél már az enyhe kognitív zavarban szenvedőknél előfordul. Kialakulhat akár súlyos depresszió, előtérbe kerülhetnek memóriával kapcsolatos zavarok, felléphet anorexia, de szexuális érdektelenség is. Súlyos depresszióval élők között ez az arány akár 90 százalékos is lehet. Márpedig a folyamat elején a depresszió nagyon gyakori tünet. Külső szemlélő által is érzékelhető, egy kis odafigyeléssel beazonosítható.
Viszont kifejezetten érdekes, hogy akik intézeti körülmények között élnek, azoknál a tünetek gyakorisága jóval nagyobb arányban fordul elő. Tehát ugyanúgy, mint a gyerekek (intézeti nevelésnél minden téren lassúbb fejlődés) - a betegek is egyéni gondoskodást igényelnének - amíg csak lehet, amíg megoldható.
Nem véletlen, hogy a szakemberek azt tartanák fontosnak, hogy amíg a gondozó és családja bírja a terhelést, addig a beteget ne mozdítsák ki megszokott környezetéből.
Épp ezért lenne fontos a gondozó családok támogatása mind anyagi, mind fizikai, mind mentális segítség formájában - sajnos ez nálunk jelenleg ici-pici gyermekcipőben jár.
Végeztek ezzel kapcsolatban tanulmányokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a családok főleg akkor kérik hozzátartozójuk intézeti elhelyezését, amikor a demens beteg tünetei már olyan fokúak, hogy a gondozói stressz elviselhetetlenül elhatalmasodik. Ráadásul fontos szeletke a történetben az is, hogy az ápolók nagyrészt 60 év feletti emberek, akiknek még nagyobb kihívás egy idős ember lelki-fizikai ápolása. Így kimondható, a demencia tüneteinek súlyossága egyenes arányban áll a az intézeti elhelyezés kérésének a gyakoriságával.
Még egy "hajlamosító tényező van" a történetben. Ha valaki szoros kapcsolatban él, élt az ápolttal, gyermek-szülő, vagy házastársi kapcsolatban (ami persze jól működő) - akkor kisebb az esélye az intézeti elhelyezésnek.
Ám ez a megállapítás nem jelenti azt, hogyha valaki gondozóházi elhelyezést kér a betegének akkor az rossz ember, és arról sem mondhatjuk ki hogy szent lenne, aki a végsőkig a gondozottja mellett marad, otthonában látja el.
Hisz rengeteg tényező van ami ezen kívül is befolyásolja a döntést, és az egyén mentális és fizikai tűrőképessége is különböző.
Van olyan beteg, amelyik csak kiabál, szitkozódik, sikoltozik. Azt gondolnánk, hogy ezt lényegesen könnyebb lehet elviselni, mint az fizikális agressziót. Pedig bizony ha belegondolunk nagyon nehéz helyzet úgy gondozni valakit, hogy közben normál kontaktus szinte képtelenség vele kialakítani. Ráadásul ott van a félsz mindig - a szomszédok vajon mit gondolnak ilyenkor. (Sokszor tényleg félremagyarázzák a dolgot, mert a társadalom nagy része nincs tisztában a demencia tüneteivel - és valójában nem is akarja beleásni magát, hárít).
Azt hinné az ember, hogy fizikális agresszió csak az lehet, amikor mondjuk egy virágcserepet nekemvág a beteg, sérülést, fájdalmat akar okozni. Pedig nem. Nem csak ennyi, sokkal részletesebb.
Ide tartozik az is, amikor nem akar enni, nem akar inni, nem akar semmit sem megcsinálni, amire kérjük. Mereven elzárkózik mindentől. Itt részint saját magának "akar" ártani, részint velünk nem akar együttműködni.
Van egy másik formája is a fizikális agresszivitásnak, amire nem igazán tippelnénk első körben, amikor önmagának okoz direkt sérüléseket, mondjuk csipkedi, karmolja magát.
Az étel, ital elutasításakor mindenképp kell figyelni kell esetleges öngyilkossági gondolatokra, hisz számára más lehetőség nem igazán áll rendelkezésre.
Vannak az agitált viselkedésnek nem agresszív fajtái, ezek a már ismerős állandó szó, vagy mondatismétlések, ruhagyűrögetés, felhalmozás, elkóborlás. De a kezdeti stádiumban is lehet már érzékelni az állandó ruhaigazgatást, lábbal nemlétező ritmusverést, vagy dobogást, le-fel mászkálást, állandó kotyogást, beszédet, csak úgy pakolászást... Mindenki tudna hasonló példákat mondani.
És bizony a demenciára is jellemzők a súlyos szakaszban klasszikus agresszív tünetek. Ilyenkor direkt ártani akar a beteg valakinek, vagy valaminek. Mértéke sajnos különböző lehet, de szerencsére a leggyakoribb agresszivitás a verbális körükben. Néha azért számítani lehet és inkább kell is fizikális agresszióra is, főleg hirtelen változások idején, amikor a beteg biztonságérzetét elveszti. Pld. Intézeti elhelyezés idején, költözéskor, kórházba kerüléskor, vagy épp hazaküldéskor, gondozóváltáskor.
Fontos saját és betegünk érdekében is, hogy felismerjük azokat a tüneteket, amik bevezethetik a komolyabb stádiumot. Ne menjünk el amellett, ha a demens beteg az utóbbi időben reményvesztetten szomorú lett, egy mosoly nem hagyja el az arcát, hol sír, hol meg csak bámul maga elé, nem akar enni, nem akar inni, nem akar kontaktust teremteni. Figyeljünk arra, ha az utóbbi időben betegünk egyensúlyzavarral küzd, számolni kell hasonló, agresszív tünetekkel gyors, bevezetetlen költöztetés, vagy intézeti elhelyezés esetén, és az alvászavarok is azt jelzik hogy valami nincs rendben. Előfordulhat olyan súlyos zavar is, amikor a beteg lényegében egész éjszaka fent van, mint a nyugtalanláb szindrómánál. (Egész éjjel mozgatni kellett a lábam)
Ki tudna így pihenni? Nyilvánvaló hogy bárki egy idő után ingerültebb lenne, még betegnek sem kéne ehhez lenni.
A lényeg, hogy egy nagyon agresszív viselkedésnek biztos volt egy előzménye. Mint ahogy az is igaz, hogyha nem figyelünk fel időben az enyhe agitált panaszokra akkor abból idővel lényegesen komolyabb probléma adódhat.
De sajnos azt sem árt tudni, hogy attól hogy odafigyelünk, s minden hibát próbálunk kizárni, attól még sajnos előfordulhat - nem CSAK rajtunk múlik.
Fontos itt is - odafigyelés...egyedi gondozás....szeretet... Részünkről ennyi a maximum amit tehetünk, S ha ezt sikerül biztosítanunk - az a maximum.
Fotó: Pixabay
Megjegyzések
Megjegyzés küldése