Éva édesanyja Zsuzsika néni mindössze 60 éves volt, amikor demenciával diagnosztizálták. Ennek már 5 éve.
Pedig nem voltak hatalmas tünetei, de tagadhatatlanul más volt már mint régen. Olyan furcsa magához képest... Nehezen jutottak eszébe fontos dolgok, mint például hogy az unokájának már van férje, sőt - dédunoka is ott van a bölcsőben. Nem tudta milyen év van, nem szívesen járt már közösségbe, pedig amúgy nem szeretett otthon lenni egyedül, hisz a férje már sajnos 4 éve halott volt. Mind többször hívta a lányát telefonon, hogy ez hol van, azt hová tette, most kell bevennie a gyógyszerét, vagy majd később, meg hogy mikor jön már haza a Pista, már régen elment a presszóba. (meghalt)
Úgyhogy Éva döntött - elmennek kivizsgálásra. Nem gondolt komoly bajra, valahogy úgy volt vele, lehet hogy egy kis vérszegénység, vagy mondjuk kimerültség, maximum depresszió lehet - máshoz még túl fiatal.
Aztán mikor kimondta az orvos, hogy Alzheimer-betegség...mintha leszakadt volna a világ, rá a vállára egy az egyben. Jött a nagy kétségbeesés, szabályos sokk volt ami következett. Hirtelen azt sem tudta hová tegye a betegséget, pedig volt már a távoli rokonságban ilyen.
Nem akarta elhinni hogy ekkora baj van, biztos összekevertek valamit, az anyja sokat olvasott, művelt ember volt, otthon rengeteg könyv a falon. Keresztrejtvényt fejtett, mindenről lehetett beszélgetni vele. Jó...nem mostanában, de akkor is ilyen volt.
Először tagadta még a lehetőséget is, hessegette, majd ahogy telt az idő, és látta - van valami azért a diagnózisban - kezdett pánikba esni még jobban. Félt a jövőtől, félt attól, hogy saját magára és az édesanyjára mi vár a későbbiekben.
Mindenesetre eltervezte, hogy próbálják élni az addig is megszokott életüket - amennyire lehet. Amikor anyjának kedve volt jártak még társaságba, elmentek moziba, színházba, családi összejövetelekre. Ez aztán akkor maradt el, amikor vagy túl sokat beszélt, értelmetlenül persze, kicsit hadonászva, vagy illetlenül viselkedett. Ilyenkor mindenki őket nézte egy darabig, aztán meg távolabb mentek. Anyja meg piszkálgatta közben a haját, nézett lefele, oldalt, furcsán forgatva fejét, és meredten tekintett a semmibe - ismeri, szégyellte hogy így esett, pedig nem tehetett semmiről.
Később ilyen helyekre már nem mentek, de eljártak vásárolni, sétálni, még templomba is beültek. Egy idő után viszont ennyi lett a kapcsolat a külvilággal, mert a rokonok, ismerősök szépen, sorjában elkoptak.
Nem volt egyetlen ember, akivel Éva megoszthatta volna problémáját, vagy aki Zsuzsika néninek egy kis örömöt szerezne a külvilág érzésével.
Nem is érdeklődött ekkor már senki felőlük, a testvérek is csak nagy ritkán érkeztek, akkor is főleg okoskodtak. Ezt nem így kéne csinálni, meg azt sem, aki nem ért hozzá ne menjen gondozónak... Szokta látni Zsuzsát orvos? Ne sajnáljátok a pénzt rá, anyád se sajnálná hasonló esetben... Amúgy az aranyat azt tudod, hogy nekem ígérte, ugye Évikém...! És persze ha kell a ház, akkor kelljen a gond is a szülővel. De megkapta ugyanezt a barátoktól is, senki sem volt már, akire akárcsak egy órára ráhagyhatta volna az anyját.
Még szerencse, hogy ott volt Pista, a férje - aki bár 12 órázott, minden második napot vállalta. Egyik nap ő ápolta az anyját, másik nap a férje. Ilyenkor éjjel-nappalos szolgálat...
Ez ment féléven keresztül, míg aztán már ez is sok nem lett. Ekkor már minden pillanatban követni kellett Zsuzsát. Még viszonylag jól mozgott, de sok butaságot csinált. Volt, hogy a kertből fát hordott be, és begyújtotta a gáztűzhely sütőjében, mint a spórban. De olyan is volt, hogy úgy döntött, hogy most mosni fog. Levetkőzött, bemártotta a hidegvízbe a ruháját, kicsavarta és azon csepegősen kirakta a kertbe a kötélre száradni. Olyan is volt, hogy megette a macskát kanállal. Pontosabban csak akarta, mert a macsek nem nagyon hagyta.Ekkor már szégyellték a dolgot a szomszédok előtt is, ment a diskurálás a környéken... de senki sem kérdezte meg, hogy nem kellene-e egy kis segítség...minek azt?
Pista egyszer azzal fogadta váltáskor, hogy Zsuzsi mama (ő így hívta) összetévesztette nyilván rég elhunyt férjével. De nem ez volt a fő baj, ekkor már megviselte amúgy is a kapcsolatukat a napi félórás találkozás. E rövid idő alatt is mindig feszült volt a helyzet, érződött mindkettejükön, hogy sokáig már nem bírják. Éva évek óta volt szinte 24 órás szolgálatban, párja meg féléve egyik nap 24 órázott Zsuzsi mama mellett, másik nap meg 12 órát húzott le az üzemben.
Ha nem akarta azt Éva, hogy a kapcsolata végleg megszenvedje a gondozást - otthont kellett keresnie. Már csak azért is, mert félretett pénzük kezdett elolvadni, hisz ő már évek óta nem tudott anyja mellett dolgozni.
Úgyhogy végül Zsuzsi mama otthonba került. Óvatosan bevezették a dolgot, hasonszőrű társaság van, vannak foglalkozások, mise, ott főznek helyben, van minden szobában tévé, van nővérke, orvos, és még a haját is megcsinálják ha kell, meg persze a lényeg - akár hétvégén haza is jöhet.
Nézegettek fényképeket, még egy rövid videót is készíthettek. Úgyhogy meg tudták győzni a beteget, hogy neki jobb helye lenne benn. Még várta is a beköltözés napját.
Mondta is az otthon vezetője, hogy ilyenre mostanában nem emlékszik, hogy a demens beteg egyik nap beköltözik, másik nap meg már jöhet hozzá látogatni a rokon, mert úgy feltalálta odabenn magát.
Ettől függetlenül azért Évának lelkiismeretfurdalása van nap mint nap, és felteszi minduntalan magának a kérdést, hogy miért kellett ennek velük megtörténnie, hisz annyi dolga lenne az anyjának még. Fiatal ehhez. Úgy érzi sokszor, hogy az egész világ hibás. Rokonok, ismerősök, orvosok, ő, mindenki aki él és virul. És persze ő a legjobban, hogy azok után hogy az anyja felnevelte, kenyeret adott a kezébe, taníttatta - ő meg képes volt eldobni magától csak azért, mert beteg... Na igen... de milyen beteg... Sokszor azt kívánta: Bár más baja lenne. Olyan, amivel sokáig élhet, lehetne komoly is, de ne az agya... És olyan, hogy gyógyulhasson meg. De így? Így az egész értelmetlen...
És a mai napig nem megy az alvás se neki, se a párjának. Voltak orvosnál - azt mondta nincs különösebb baj, egyszerűen leterhelték magukat túlságosan. Pihenés kell, nyugalom, és idő a legjobb orvosság.
Fotó: Pixabay
Megjegyzések
Megjegyzés küldése