Demencia belülről - monológ egy betegtől

Az írásban anyósom kimondott gondolatait örökítettem meg egy csokorba kötve - tehát a gondolatok valósak...

Nem értem mit idegesítenek a fiamék. Egy kis feledékenység senkinek sem árt. Anyukám is mindig ezt mondja. Tegnap is itt volt és lelkemre kötötte - ne foglalkozzam velük, ők a buták. Meg hogy ismerhetném őket,  ezek mindig csak hibát keresnek. Én tudom hogy kutya bajom. Igen...kutya...az a nagy, fekete, szőrös állat. 

No persze vannak bajok. Máshol jár az agyam sokszor. Tegnap megcsináltam a pörköltöt paprika nélkül, de jó lett, máskor is volt már amikor a gombapaprikásba direkt nem tettem, mert nem találtam hova tettem. És kit érdekel? 

Azt persze érzem hogy fáradt vagyok, meg elegem van mindenből, meg abból is hogy mindenbe beleszólnak, meg olyan utálatosak. El is pakoltam az összes kést amit tudom hogy hol van. Inkább töröm a kalácsot, de nem fognak vágni vele húst,  engemet. 

Nem is rossz ez, olyan szépen lassan csinálni valamit ha akarok. Ha nem akarok akkor meg nem teszek arrább  semmit. Nem, nem fogok főzni sem. Minek? Ezek úgyse eszik, azért nem fogom pocsékolni a gázt, no meg a paprikát. Eddig főztem, nekem elég kevés is. A kockalevest az imádom, egy marék fagyasztott zöldséget bele, ez van minden nap, meg szeretem a csibefasirtotot, nem azt, azt a sajtosat, amiben szalámi is van... Azt szoktam főzni meg gombócot. Dehogy én csinálom. Én csak kettőt eszek délbe, annyiért nem fogok vacakolni. Megveszem, megfér abban ami a hideget csinálja, nem jut eszembe. Na, erre adhatnának valamit. Mostanában sokszor kimennek a fejemből a dolgok. Kéne rá gyógyszer. Meg jó lenne valami hogy kedvem legyen. Bemegyek a szobámba, hallgatok zenét, tudod olyan mulatósat, amit a Lacival hallgattam meg énekeltünk, aztán hol dalolok hol sírok egyet. Nem jól van ez, hogy megöregedni. Minek kell? Nem számíthatok senkire, nem vesznek ezek meg semmit. Hiába mondom hogy tartalékolni kell, mert nem mindig van úgy hogy van. Vagy pénz nincs, a bank is tönkremehet, lehet olyan is amikor nem lesz értéke, a sorbanállás sem szeretem. Egész nap ott állni egy kis krumpliért... Aztán meg megenni se lehet nyugodtan, mert mehetünk a pincébe. És akkor még azt is kitalálták hogy menjek orvoshoz. Én, akinek semmi baja. Jó, van egy kis cukrom, a szívemet kétszer műtötték, meg talán az epémet is, de ebben nem vagyok biztos. Gyerekkoromban a tüdőmmel is baj volt, az apácáknál voltam két évig, meg cukros vagyok, de megeszek én mindent, az az izé...az az inzulin azért van hogy levigye ha magas. Ha sok a cukor akkor szoktam egy kisüveg lekvárt enni, ha kevés akkor meg iszok sok-sok vizet...Lehet hogy fordítva, mindegy... De hogy én elmenjek egy idegorvoshoz? Ugyan már? Minek? Évente egyszer lát, amikor felírja a gyógyszerem. Azt a hosszúkásat, amit napjában kétszer-háromszor szedek. Nem jut most eszembe. Olyan hülye neveket adnak neki. Ja...ja...Xanax...Tényleg az. Honnan tudtad? 

Nem, nem kell kidobni a használt villanykörtét mert még jó lehet. Az elemet sem szoktam, mert ha lerakom pihenni még szokott benne lenni. Vettem töltőt is, van úgy hogy jó utána, meg olyan is hogy nem. Furcsa ez. 

És a Laci pelenkáit sem dobjuk ki. Még én is lehetek beteg, akkor majd jó lesz. Hogy férfi pelenka? És akkor mi van? Attól még szívja a vizet. Ha-ha-ha... hogy már nem jó? Mert 15 éves? Mitől romlana el? Te engem falhoz állítasz....Tudom én azt....Hülyének néztek.

Nem fejtek keresztrejvényt, és azért se olvasok. Nem érdekel. Unalmas. Azok a viccek se  olyanok már, meg a keresztrejtvényt is direkt úgy csinálják hogy ne lehessen tudni hogy mit kell beleírni. Meg amúgy se látom. Jó a szemüvegem csak nem látom. Meg minek ha unalmasak a viccek is, és a tévé sem érdekel mert csupa hülyeség van meg politika. 

Sétálni azért nem megyek, mert most hideg van, meg eshet is. Ha meg meleg van nem bírom. Tudod, a szívem. Jó ez nekem itt bent. Gondolkodom. Igen, képzeld gondolkodom. Tudom én hogy mi megy...Ti csak azt hiszitek...Azt hiszitek...Nem is tudom. Mondtam már, hogy milyen aranyos vagy? Nem gondoltam volna hogy ilyen vagy. Azt szeretném hogyha tegeznél, mert olyan rendes vagy velem.  

Nem, ne keverd össze a gyógyszereimet, mert sok időbe telt. Hogy nem jól van? Ugyan már...20 éve rakom ki magamnak. Annyi ideje nem is vagyok beteg? És te azt honnan tudod? Látod? Ezt nem állom benned, hogy mindenbe belebeszélsz, pedig nem tudhatod. Ezt én tudom....nem te. Majd akkor megnézem hogy jól van-e belerakva. Nem csinálnád meg most az egyszer? Kicsit fáradt vagyok. Akkor tele lesz a doboz és akkor sokáig jó lesz. De majd következőre én csinálom. 

Te figyelj! Nekem olyan furcsa érzésem van... biztos, hogy itt lakom? Ez nem az én lakásom. Ezt szoktam látni amikor kinézek az ablakon, de akkor sem ez az. Jó, tudom hogy a szomszédok azok, de az csak olyan izé, csak itt vannak. De ez nem a haza, tudom hogy ott oldalt betegek vannak és azokkal foglalkozol amikor nem jössz ki.  

Boltba mész? Várj, adok pénzt. Nem kell csak az az izé, amit tegnap hoztál, az a kávés. Meg ha van habroló, de a sós. Azt hozzál, azt nagyon szeretem. Itt van ezer forint. De vigyázzál, mert nincs sok pénz. Nem ezer, hanem tízezer? Tízezer...? Az sok....Na nézd már, megint a látás... hát nem összetévesztettem? Majd holnap odaadom ami jár, de majd elő kell szednem. Tudod a dugi helyről, mert itt mindenki lop. Hiába rakom el még akkor is. Mi lenne ha kint hagynám. Ezek elhordanák mindent... Nem, nem szokták kinyitni a szekrényt, meg mindig bent vagyok, de attól még megtehetik. Aki erőszakkal idehozott, meg még kipakolták a lakásom, meg még idehvíták a szomszédot is...Ezektől minden kitelik. Egész életemben pénzzel bántam, jól néznék ki ha most nem tudnám mennyi van....Te...! Figyelj? Hány éves vagyok most?....Micsoda? 76? Az lehetetlen. Biztos félrenéztél valamit, még nem régen mentem nyugdíjba. Hülyeség.  

A doki azt mondta, hogy erre az izére nincs gyógyszer. Arra ami nekem nincs. Állítólag olvasni kéne meg tévézni meg másokkal beszélgetni, meg hogy tanuljak. Hát mi vagyok én? Iskolás? Tényleg! Milyen iskolát is végeztem? ...Csak elemit? Akkor mi a fenének tanuljak? Most mentem nyugdíjba, akkor meg minek. Majd ha idős leszek akkor majd olvasok, most nem érdekel. 

Beszélgessek...beszélgessek... azt mondta. Aztán kivel? Arról bezzeg nem beszélt. Hát ezekkel nem lehet. Ezek mindig azt mondják mint az orvos, hogy sétáljak, meg főzzek kicsit, meg mosdjak meg, meg ilyenek. Miért? Minden nap mikor felkelek akkor megfésülöm a hajam, azért ilyen dús, meg göndör... nagyon szép hullámos. Aztán beállok a tükörbe, meg kimosom a számat. Igen, tiszta vízzel. Anyukám ezt mutatta, az úgy jó. Aztán meg... nem, nem öltözök fel. Minek. Nem megyek ki. Még csak az kéne, hogy engem nézegessenek. Bámulnak hogy hogyan mozgok. Hogy lassú vagyok, meg hogy a papucs miatt csak tötyögök, mint az a fekete ruhás madár.... Igen, a pingvin. Szóval engem ne nézzen senki, meg ne sajnáljon. Csak azért van, mert nagy a papucs. Amúgy jól tudok menni ha kapaszkodok. Azt is csak azért, mert azért....

Most ezek el akarnának menni messzire dolgozni, de én nem akarom. Akkor egyedül lennék és az rossz. A pincében is rossz ahová lemegyek sokszor, sötét volt és jött az a bácsi megint a kezében a kulcsokkal, és olyankor sírok, és valaki megtaposta a lábamat. Azért fáj. Kell hogy itt legyenek, mert másképp félek. Mindentől.  Sötéttől, betegségtől, vitától, váratlan dolgoktól, mindentől... De ha itt vannak akkor jó. Nem mindig, de azért jó. 

Nézd már meg mennyi az idő, nem látom jól. Három? Milyen három? Most akkor most kell az inzulin? Nem? Ötkor? Az mikor lesz? Majd jönnek haza és mondani fogják? Akkor az jó, minden rendben. Kiírtak ezek valamit a hűtőre, ott van a nyolcas, meg a tizenkettes, meg valami 17-es, meg 21-es, de nem tudom hogy mi. Tegnap tudtam, de most nem. De az is lehet hogy tegnap sem. Mindegy. 

Kussss..., most hallgass, most én beszélek. Tegnap is egy perccel adták később az inzulint, ezek azt akarják hogy meghaljak. Hogy az kevés? Nem igaz. Nem szabad csak akkor adni amikor kell. Nem pontosak. Amúgy hány óra van, nézd már meg! Ne türelmetlenkedj... Árt a szépségednek. Ha megkérdezem akkor tán kibírod, hogy  válaszolj. Három múlt öt perccel. Milyen három? Mindegy, majd szólnak.

Mondtam már hogy mostanában úgy csinálom, hogy reggel beülök a wc-be, és ott vagyok addig, míg kétszer nem pisilek. Most keljek fel, aztán megint jöhetek ki? Várhatnak ezek, annyit kibírnak. Nem járkálhatok annyit. Nekem úgy van, hogyha pisilek akkor utána megint pisilnem kell, akkor meg minek mászkálni. Ha nem tetszik, akkor lehet elmenni. Vagy inkább engem vigyenek vissza a sajátomba, mert ez így nekem nem jó. Nem értem, hogy miért hozták ide a szekrényt, meg a mosógépet, meg a rácsot is. Meg a Piri is itt van, a szomszéd. De csak itt is van. Mert idejött. Itt is van, meg ott nálam is. 

Utálom ha beleszólnak a dolgaimba, engem ne irányítson senki. Eleget irányított engem Laci. Jobban tudom én hogy mi kell, ezek hülyék hozzá. Még hogy én demens...Nevetséges. Nem vagyok én beteg, csak egy picit feledékeny, de amúgy teljesen jól vagyok. Ezek teljesen...olyan izék. Mindig robbannak. Én mindig csak halkan beszélek, ők meg mindig kiabálnak. Nem kiabálnak? Ezt én tudom, nem te. És akkor még megkérdezik, hogy értem-e. Miért? Mi vagyok én? Hülye? 

Alvás előtt is kinéztem az ablakon, és ugyanazt láttam mint régen, amikor otthon kinéztem. De az én ablakon az sosem nyílt kifele. Persze a Klári, meg a Zizi, meg a Kálmán a menyem is azt mondja, hogy itt lakok már 50 éve, de ez nem igaz, én tudom, mert ugyanezt láttam, de ott volt egy autó az ablak alatt. Nem ez, másik. Hülyeség hogy a szomszédság ugyanaz. Az csak azért, mert itt is ők laknak. Meg ott is.  Mindegy, lényegtelen. 

A lényeg csak az, hogy elég sok mindenben át akarnak verni. És ez hidd el, hogy a legkevesebb.... Hogy miken gondolkodnak ezek...! 

Fotó: Pixabay